2013. augusztus 31. – Ez a nap is lila betűvel kerül be a történelem(ünk)be.
Mikor megérkeztünk – ellentétben egyes jól ismert népcsoportokkal – mi azon fáradoztunk, hogy minél hamarabb beilleszkedjünk. Mindenkivel kedvesen bántunk, segítettünk akinek csak tudtunk. Ebből persze egyenesen következik, hogy van aki ezzel vissza is fog élni. Hát mondanom sem kell meg is történt.
Az a kedves högy, aki kezdetben kedves hölgy volt, és így is lett elmentve a neve a telefonkönyvembe, később kimutatta a foga fehérjét. Ez a kedves hölgy az alkalmi landlordunk (főbérlőnk) volt. 1 hónapra költöztünk be hozzá, egy tényleg majdnem kifogástalanul jó lakásba, nagyon jó és gazdag környéken, viszonylag alacsony árért. Nagyon jó ajánlatnak tűnt, az is volt. 2 hétig semmi problémánk sem volt, aztán egyik napon fizetéskor megjelent. Beszélgettünk egy kicsit, majd mondta, hogy nagyon nyikorognak az ágyak, mit lehetne vele csinálni? A fene gondolta volna, hogy nem szabad elmondani: „apukám ács volt”. 😀
Innentől kezdve, jaj Peter „can you help me” (tudsz segíteni) ment non-stop. Nincs is ezzel baj, segítek szívesen, aki ismer, az tudja. Úgy voltam vele, egyszer biztosan visszakapom ezt a segítséget. Így hát megjavítottam az ágyait, fúrtam, ragasztottam, csavaroztam, felfúrtam egy reluxatartót, megjavítottam egy bors örlőt, 2 asztalt meg ilyenek. 😀 Cserébe kaptunk egy ebédet egy közeli iskolában, mivel kiderült hogy a főbérlőnk ott dolgozik.
Húú nagyon finom volt!! Csak ne kellett volna betömni. Borzasztó, hogy ez a nő folyton rohan mindenhova. Mi szeretjük megrágni amit eszünk, ha már eszünk. Szegény leány – a képen jobbra – még be sem fejezte a második félét, már kapta az utalást: „nem baj ám, ha nem tudod megenni a sütit, megeszem én” a vicc, hogy ezt nem én mondtam, hanem a landlord, miközben vidáman majszolta Manka levesmaradékát!
Mivel még nem voltunk itt régen, és számítottunk mindig a legrosszabbra inkább betömtük, ki tudja mikor eszünk ilyen finomat legközelebb. Miután elkönyveltük, hogy ezt az eddigi segítségért kaptuk, a kedves hölgy gyorsan a tudomásunkra adta, hogy nem teljesen. 😀
„Peter, can you help me?” aztán ki kellett festeni az egész konyhát! 😀 Nem nagyon érdekelt, áhh biztosan visszaadja majd, meghívott ebédre is. No meg Tanár, Mankának hátha tud majd segíteni. Ezt meg csak azért hogy röhögjetek egyet.. 😀
Így is lett. Kaptunk ígéretet, hogy majd elvisz minket egy leisure centerbe (lezser = lazuló központ, medence, konditerem, szauna, tenisz ..stb) mondta, hogy van neki ingyen jegye, amivel beviheti a családtagjait barátait, így neki nem kerül semmibe. így is lett.
Azannyát milyen jót Squash-oztunk!
Meg teniszeztünk. 😛
Jó kis nap volt. Este nem kellett altatni. 😀
Egészen az utolsó hétig tök vidámak voltunk. Még 1 hetünk lett volna a lakásban, mikor is aztán jött egy váratlan fordulat. A hölgy közölte: „Költöznünk kéne” :O
WTF?! Persze nem akart kitenni minket az utcára, de akkor sem értettük az okát, mivel azt mondta, hogy festés és felújítás miatt, ami később kiderült, hogy kamu. Még el is poénkodtuk, biztosan csináltatni akar valamit velem, azért kell átmenni. Ha tudtam volna.. 😀
Lényeg a lényeg egy közeli másik házába kellett átcuccolnunk, aminek hajj de nagyon örültünk, ugyanis tudtuk, hogy legfeljebb 1 hétig leszünk ott. Most megint pakolászni oda-vissza, ki-be. Hátunk közepére sem kívántuk. +1 nap elment megint a pakolással. De mivel azt mondogatta, hogy luxory meg hogy közelebb van a központhoz, nem problémáztunk. Legrosszabb esetben kipróbálunk még egy házat.
Átköltöztünk, első ránézésre jónak tűnt a dolog, később viszont rájöttünk, hogy ez az egész csak arra jó, hogy megismerjük mi az amit NEM akarunk!
Földszintes, süllyesztett házba TILOS költözni Angliában! Alapból gond van a ruhák szárításával, nem még egy ilyen épületben. Minden non-stop nyirkos volt, a ruhák dohos szagúak voltak, és mosás után 3 napig sem száradtak meg ÚGY, hogy szinte egy csepp eső sem esett az elmúlt 2 hétben! A gombákról nem is beszélve. Ugye különösen kedvelik a nedves helyeket. A fürdőtől kezdve a spejzig mindenhol találtunk ebből a kedves ám inkább ijesztő organizmusból.
Szerintem itt elég, nem is fokozom tovább. Köszönjük 1 hét több mint elegendő volt. 😀 Visszatérve, hogy miért költöztünk át. A kedves hölgy kiköltözésünk előtt úgy gondolta, hogy még végigdolgoztat velem 1-2 napot (persze akkor még nem tudtam). Mint ahogy minden alkalommal most is úgy kezdődött: „Peter, can you help mi a little bit”. Aztán át kellett hozni az egyik lakásából egy ágyat, meg felfúrtam neki 2 nagy polcot a nappaliba. Majd beszélgettünk egy kicsit, meséltem neki, hogy kaptunk otthonról mézet, rendes gyerek lévén adtam is neki szuvenírbe egy kicsit, hisz kétszer is megígérte, hogy segít majd költözni + ad kölcsön matracot, szóval jó hogy adok neki egy kicsit. Majd miután átrendeztük a mosókonyháját (hűtőt, fagyasztót mosógépet átpakoltam), felfúrtam 1-2 hosszabbítót a falra, közölte hogy bocs, mégsem tudok segíteni, és hogy matracot sem kapunk. Elhülve néztem rá, hogy mégis miért? Meg miért most kell bejelenteni? Miért nem hamarabb? Azt mondja, mert hogy nem férnénk be egyszerre csomagokkal mindennel együtt a kocsijába. ÉS?? Akkor megyünk 2 kört! A méz maga kifutotta volna a benzinköltségét. De hajthatatlan volt, majd közölte, hogy másnap 2-re el kéne hagyni a házat. (6 órát beszéltünk, és egyébként is 6 kor költöztünk be a másik házába).
Egy picit bepöccentem. A legjobban nem az idegesített, hogy segítenem kellett, és nem kaptam vissza, hanem az, hogy megígért valamit és nem tartotta be! Pont akkor adta be a kulcsot, amikor szükségünk lett volna egy kis segítségre.
Arról meg hagy ne nyilatkozzak mikor mindezek után Funny néni el akart küldeni minket boltba. 😀
Akkor döntöttem el, hogy ezt így ennyiben nem hagyom. J Írtam egy kis papírt, amolyan összesítés gyanánt, hogy tényleg ki kinek mennyit és hogy segített. Majd elszörnyülködve láttam, hogy nem volt olyan jó biznisz. Kb 5x annyit adtunk, mint amit kaptunk, arról nem is beszélve, hogy amiket ő adott egy fikarcnyi penijébe sem került. A legdrágább (leisure center) is csak egy kuponjába került, amint a munkahelyéről kapott ajándékba.
Ha harc hát legyen harc. L. Petivel elkezdtünk ötletelni, hogy hogyan lehetne meghálálni ezt a sok segítséget amit kaptunk tőle. Fél óra alatt annyi hülyeség jött össze, hogy már sírtunk a röhögéstől. Azért nagyon pofátlanul nem akartam vele kitolni, csak ilyen apróságokat úgynevezett csínyeket hajtottam végre. Pl: megetettem tejjel a gombácskáit, meg felragasztottam egy sonkát az asztala legalsó fiókjára alulról, amit ő biztosan nem fog megtalálni az elkövetkezendő 1 évtizedben. Jaa, meg a lakás légkeringető rendszerében éhező penészcsaládokat is megvendégeltem egy kis aludtejes lakomára. Szemmel láthatóan nagyon örültek neki. Majd nekiálltam főzőcskézni egy kicsit, ha már az áram úgyis benne van a számlában. 😀
Majd másnap reggel elköltöztünk 😀