Ajjj de nagyon furcsán hangzik. Mindig olyan izgalmas, mikor az ember egy olyan lépést tesz, amit ez előtt életében még soha, noha képzeletben számtalanszor átélte már. Pláne érdekes ez olyan esetben, amikor a döntés nagy felelősséggel jár. Nem lehet előre tudni, hogy a döntés jó-e vagy rossz. Ezt nem tudja senki, csak bízunk benne, hogy végül jó döntést hoztunk. Viszont van itt egy gondolat, – köszönet egy kedves barátomnak érte – ami segíthet: ha nem döntesz, utólag jobban fogod bánni, mert soha nem fogod megtudni mit hagytál ki. Így van? Így van. Szóval, ha nehéz döntés elé kerülsz: Ne várd meg az ellenérveket, hanem rúgd seggbe magad és csináld meg, ne szórakozz! Az élet rövid…
És akkor, hogy a lényegre térjek. Biztosan sokakat érdekel, hogyan is jutottunk el idáig. Nos az igazat megvallva, éreztem én ezt már az első pillanatban, és körülbelül 1 hónap alatt ki is kristályosodott: Találtam egy földre szállt angyalt!
Nagyjából 1 hónappal a hazautunk előtt elkezdődtek a munkálatok; nekiálltam kifundálni fondorlatos tervem. Hosszas brainstorming után sajátmagaim társaságában úgy döntöttünk, hogy noha a salsatábor keretében nagy létszám adott egy fincsi kis performance összedobására, talán mégsem ilyet kellene, mivel Manka nem nagyon bírja a tömeget, és amúgy is ilyenekkel van tele a juh-tube. Szerettem volna valami egyedit, ezért inkább agyaltam tovább. Fogtam egy papírt ceruzát, majd elkezdtem felvésni mindent ami csak eszembe jutott és bummm így lett a “csokapik”!Felvettem a kapcsolatot a hotellal, előadtam a vázlatos tervet, majd kikértem a szombati menüt, hogy olyan ételt választhassak, amint Manka biztosan választana. Mindkét átolvasásra a csokis browni tűnt legoptimálisabb választásnak, így e mellé tettem le a voksom.
Telt múlt dö tájm, and eljött a várva várt hétvége. Elsők között értünk a hotelbe, odaérve a recepcióhoz látom hogy egy úr hosszasan cseveg a recepcióssal. Ekkor még nem sejtettem hogy én is a meglepettek listáján leszek. Személyesen KOKO állt mellettem teljes életnagyságban. Majd mikor körülnéztem megpillantottam a WBO oszlopos tagjait. Na… itt már biztos voltam benne, hogy ütős hétvége elé nézünk…Szombaton délután szerencsémre jött egy lady style óra ami csak nőknek szólt, így sikerült elszakadnom egy picit a biomágnesemtől… 😀 Nem volt sok időm így gyorsan kellett cselekednem. Előkészítettem az üzenetet megfelelő méretre vágtam, hogy azért ne legyen akkora hogy ne férjen bele a sütibe, de ne is legyen olyan pici, hogy megegye, (és az urológustól tudja meg a nagy hírt…) majd gondosan alufóliába csomagoltam, hogy ne ázzon át. Leszaladtam, megbeszéltem a főpincérrel a részleteket, majd visszatértem mint aki jól végezte dolgát 😀
Eljött az este, készülődtünk a vacsorához. Itt már egy kis izgalom azért volt bennem. Beállítottunk az ebédlőbe, majd mikor Manka kiszedte az adagját jeleztem a pincérnek, hogy jöhet aminek jönnie kell. Szerintem egy kicsit ő is izgult, mert nagy bőszen felhelyezte nekem a két (kistányérban) levő sütit egy másik nagyobb tányérra. Értem én hogy ő pincér, de azért nekem nem biztos hogy ilyen helyzetben, ami egyébként is para Level 2-ről kéne kezdeni…Hát jólvan mondom, majd csak rendben lesz már. Elindultam a négy tányérral, de nem jutottam messzire…
Nem, szerencsémre nem esett le, az égiek rajtatartották a nagy tányéron, de nem sokon múlott. Megálltam, átrendeztem a tányérokat, majd kimentem az asztalunkhoz. Odatettem Manka elé a kakukk-brownit és nekiálltam falatozni.
Ettem volna én, aki ismer tudja hogy jó étvágyú vagyok, de valahogy nem ment. Manka ki is szúrta: “Peti jól vagy?”, na mondom magamban basszus, te még könnyen beszélsz, na de csak várd ki a végét..
Miután bedobta a második félét maga elé vette a sütit. Kb ebben a pillanatban Krisztike a drágalátos salsatanárnénink felállt az asztaltól. Áááááááá mondom Huston, baj van!!! Pont most kell elmenni??? Wááá.. na jó, most mi legyen? Nem ugrálhatok, hogy nézne ki hogy elmegyek az asztaltól és akkor találja meg az üzit??? Neem nem.. maradunk. Telnek a percek, de inkább órák, Manka gyök kettővel lapátolja befele a sütit, majd megpillantom Krisztit 2 nagy púpos tányér savanyúkáposztával. Ami ezután lejátszódott bennem, azt valahogy úgy kell elképzelni mint az olimpiai versenyeken a cél előtt.. Gyere Krisztike, gyere, gyere, igen, meg tudod csinálni.. és leült az asztalhoz. Na mondom, ittvan mindenki jöhet a mehet. Ránézek Manka tányérjára, látom hogy egy kis darab híján benyomta a sütit. Mondom MIVAN?? Rossz sütit hoztam??? Te jóóóó ég. Szerintem már sárgulni is kezdtem, de szerencsére az volt az, csak olyan hihetetlen szerencsém volt hogy pont a túl oldalán kezdte ez a leány. És hopp…. az utolsó felezésnél ketté is nyílt a sütemény…Manka leírhatatlan eltorzult arccal kezdte szemlélni a világot. Rámnéz elhajítja a villát, majd megszólal. Ezzz miiiiiiiiiii???? 4 csillagos hotelben ilyet találok a kajámban??? Pfúúúj el is ment az étvágyam. Ez neee máááár… Mindenki idenéz, mert hát olyan diszkréten jelentette be Manka a dolgot, hogy még tán az ebédlő túl felén is hallották.Nagy csend, – Manka már magában meg is írta a panaszlevelet – majd valaki megszólal jobbról, “de nézd már meg miaz”. Megfogja, elkezdi kicsomagolni, majd mikor elolvassa elkezd vörösödni, és hebegve habogva szól hozzám, hogy “Ez most komoly??”
Itt már mindenki számára világos volt, hogy mi történik. Az asztal megőrült körülöttünk, mindenki késsel villával kezdett csörömpölni, tapsolni, örjöngeni.. Leánykérés, leánykérés, mit mondd mit mondd? Halljuk! Szegény Manka, be is lámpalázasodott egyből.
Bújt hozzám szegény, de nem tudott szóhoz jutni. Éreztem, hogy mikor kérdezik, hogy “Naa, igent mondott??” bólogat, de nem jött ki szó a torkán.
Amikor körül néztem vörös, könnyes szemeket láttam és önfeledten tapsoló embereket. “Ez az barátom, így kell ezt csinálni”, “Ezzz 10-ből 10”, “Le a kalappal” … érkeztek a dícséretek. Soha nem fogom elfelejteni ezt a pillanatot, nagyon felemelő volt, bár a legjobban akkor is annak a harmat vékony igennek örültem ami a hónom alól szűrődött ki eközben…
És hogy miért ekkor? Majdnem órára pontosan ekkor jöttünk össze 2 évvel ezelőtt. 🙂